
Flóri Miklós
Aranykoszorús fogtechnikus mester
Fogászati rendelőnk 30, fogtechnikai laborunk 35 éves múltra tekint vissza, amit Flóri Miklós alapított. Rendelőnkben nagy szakmai tapasztalatokkal rendelkező fogszakorvosokkal, dentálhigiénikus szakasszisztensekkel, fogtechnikusokkal találkozhat.
Fontosnak tarjuk, hogy a fogtechnikus ne csak a lenyomattal, hanem a pácienssel is találkozzon. Ezt a célt szolgálja, hogy a fogorvosi rendelő és a fogtechnikai laboratórium egy helyen van. Hiszen csak így tud igazán olyan fogpótlást készíteni, ami a legjobban megegyezik az páciens igényével.
Nagy hangsúlyt fektetünk a megelőzésre és az utógondozásra. Épp ezért rendelőnkben rendszeresen tartunk nyílt napot a családok számára. Míg a felnőttek ingyenes fogászati szűrésen vehetnek részt, addig a kicsik játékos foglalkozáson ismerkedhetnek a fogászattal és a szájápolással.
Rendelőnkben időpont egyeztetéssel fogadjuk a hozzánk érkezőket, ezzel elkerülve a hosszú várakozást. Nem kell napokat, heteket várakozni a vizsgálatra, mert rövid időn belül tudunk megfelelő időpontot adni kedves pácienseinknek. Az időpontfoglalás részleteit a Kapcsolat oldalon találhatja.
A FlóriDent csapata szorosan együttműködve, teljes körű fogászati ellátást biztosít az egész család számára. A kicsitől a nagyig, mindenkinek az arcához illő gyönyörű mosolyt és fogsort varázsolunk.
Rendelőnk
Ismerje meg rendelőnket, laborunkat és környékét!
Munkatársaink

Flóri Miklós
Aranykoszorús fogtechnikus mester








